---
author:
email:
[email protected]
image:
https://petermolnar.net/favicon.jpg
name: Peter Molnar
url:
https://petermolnar.net
copies:
-
http://web.archive.org/web/20160806180533/https://petermolnar.net/jovokep-emberiseg-mentalitas/
lang: hu
published: '2007-01-26T00:07:13+00:00'
tags:
- gondolatok
title: Jövőkép, emberiség, mentalitás
---
Hetek óta üldöz pár gondolat, lehet, hogy ideje papírra (...vagy mire)
vetnem.
Az egész ott kezdődött, hogy kíváncsiságból ("ilyen még nem volt"
ötlettől vezérelve) elmentem egy industrial - cyberpunk rendezvényre,
ami elég mély nyomokat hagyott bennem. Adott volt egyrészt a zene, ami -
bár félek kimondani - tetszett. Még az emberek is szimpatikusak voltak a
maguk nemében. Élveztem, amíg ott voltam.
Azonban utána hihetetlen mennyiségű kérdés ötlött fel bennem, aminek az
okait kideríteni egy külön tortúra volt.
Valamikor régen tele voltunk filmekkel, könyvekkel és álmokkal, szép,
tiszta, kellemes jövőkröl, ahol mindenki boldogan élhet. Nézzük talán a
legismertebbet a témában: Star Trek. Hihetetlen tömegeket vonzott és
szédített meg, és sokan nem értették, miért, amíg valaki ki nem mondta:
mert egy olyan világban játszódik, aminek biztos háttere van, ahol az
emberiség már régen megvívta a belharcait és közösen, valami nagyon
munkálkodik.
Sok-sok író volt, aki hasonló művekkel fantaszikus és ígéretes utópiákat
álmodott - bár lehet, hogy a könyv önmagában másról szólt, a háttér
mégis mindenhol ott van. Ilyen például Szergeny Sznyegov: Istenemberek
c. műve, Arthur C. Clarke: Távoli Föld Dalai, és még sorolhatnánk. Sőt,
talán még a Gattaca is ide sorolható, ha figyelembe vesszük, hogy a
film egy átmeneti időszakban játszódik. Az átmenet után marad a
tökéletes kép. Egy fehér, világos, szép jövő képei.
Aztán valamikor megváltozott a dolog. Mivel nem éltem akkor,
valószínűleg sosem fogom tudni megmondani, minek a hatására változtak
meg a képek és a jövő-víziók: Mad Max, Szárnyas Fejvadász és társaik.
Egy gyökeresen más, sötét, koszos, szennyezett és fájdalmas jövőt tártak
elénk - ám mindegyikben volt valami, ami a lázadóbb jelleműekben
szimpátiát ébresztett.
A cyberpunk nevet viselő irányzat olyan képet fest, ahol
mammutvállalatok a "gonosz" megtestesítői, a fogyasztó társadalom
kizsigerelői, és a velük szemben álló, anarchista szervezetek és egyének
(!) a "jó" oldal harcosai. Nagyon fontos hangsúlyt tenni az egyénekre:
ugyanis manapság a csapból is a "valósítsd meg önmagad" szöveg folyik.
Azt ugyan senki nem gondolta végig, hogy réges-régen, nála sokkal
okosabb emberek mondták pl., hogy "egységben az erő", vagy hogy "egy
fecske nem csinál nyarat". De az ember bizonygatja saját magának, hogy
egy egyén képes a lehetetlenre. Hát megsúgom, nem az. Ha nem érzi, hogy
valaki támogatja, ha nem ad neki valaki támaszt, akkor szart sem ér és
ér el.
A kérdések egyike tehát: miért rendült meg a hitem a "világos" jövőben?
Valóban egy rendezvény miatt? Az említett Szergej Sznyegov könyvet
(Istememberek) a legtöbb esetben, mint űrháborút emlegetik, holott a
háttérben egy tökéletes demokráciát felrajzoló világ jelenik meg:
mindenkinek a fejében megjelenő ötlet megvalósulhat, ha a bolygó
lakossága az ötlet megszületése után percekkel igennel szavaz. Azonban
van más is: ott van például, hogy aviettákat használnak autó helyett:
amikor kell, hívnak egyet, aztán mehet tovább. Akkor ez most tökéletes
kommunizmus vagy tökéletes demokrácia? Ugye, nem is olyan vastag az a
határ.
A kommunizmus alapötlete nem rossz, sőt, talán az egyetlen rendszer, ami
elérhet tökéletes állapotot: a célja ugyanis mindenkinek megadni
ugyanazokat a lehetőségeket, nem pedig a hatalom hajszolása.
(megjegyzem, az eszméről beszélek. Aki ezt nem fogja fel, magára
vessen.) /az egyetlen rendszer, ami szerintem elérte a maximumát, az a
királyság/császárság volt, Augustus korában. a többi ilyen-olyan okokból
még sosem érte el az alapeszme által lefektetett végkifejletet, a
demokrácia sem. /
A szocializmus ott rontotta el, hogy mindenkit, szegényet-gazdagot egy
közös, köztes szinten akart állandósítani, ahelyett, hogy mepróbálta
volna mindenkinek a maximumot megadni. Ha a törekvés az lenne, hogy
mindenki mindenhez hozzájuthat, igenis elérhetnénk idilli világot, ahol
elképzelhetően összefogások emberiségi szinten, ahol nincsenek
belharcok.
De itt jön a képbe az ember. Ha ez az említett idilliség megvalósulna,
eltűnne egy bizonyos szó: hatalom. És sajnos rengetegen vannak, akik ezt
nem akarják. Ők mindig jobbak, szebbek, erősebbek akarnak lenni a
többieknél. Nem arra törekednek, hogy jók legyenek valamiben, hanem hogy
maguk alá hajtsák a többieket. Nem arra törekednek, hogy versenyezzenek,
hanem hogy győzzenek. Hadd idézzek itt egy mondatod: "The chase is
better than the catch" - azaz az üldözés jobb, mint az elfogás. Sokszor
fel sem fogjuk, milyen fontos egy vetélytárs, egy ellenség, aki
végigkísér minket hosszú időkön át: miatta tanulunk, fejlődünk és
erősödünk.
A kérdés: miért? Miért győzni, taposni, törni akarnak az emberek? Mert
pénz. Mert megbecsülés. Mert azt hiszik, ezzel elérnek valamit - mert
ezt tanították nekik.
A hitem tehát minden valószínűség szerint azért billent ki a
helyzetéből, mert akárhogyan is próbálom, legalább az ismerőseim körét
meggyőzni arról, hogy ne csak az egyén jólétére törekedjenek, ne csak
egyenként lássák az embereket, hanem próbáljanak meg nagyban
gondolkozni, egyáltalán semmire sem jutok.
Az indok másik része ugyanennek a problémának egy másik oldala: a
kishitűség. Hogy senki nem mer nagyot álmodni, sőt, aki mer, azt még meg
is próbálják lebeszélni róla.
Ez a hülyeség, a butaság, a tudatlanság legalja, aminél lejjebb tényleg
nincs semmi: ha én nem tudom megcsinálni, más sem tudja, de ha tudná,
teszek róla, hogy ne tegye. Dögöljön meg, aki így gondolkozik.
A másik kérdés: miért akarom mindenáron eldönteni magamban, hogy merre
tart a világ? Ez az a kérdés, amire nincs közvetlen válaszom.
Köze van ahhoz, hogy szeretnék végre találni egy társaságot, akikhez
tartozhatok. Köze van ahhoz, hogy milyen ötleteket, designokat próbáljak
meg megvalósítani. De azt hiszem, a legtöbb köze a túléléshez van: nem
akarok olyan álmokat kergetni, amik biztosan nem valósulhatnak meg. Nem
azért, mert technikailag kivitelezhetetlen, semmi sem az. Hanem azért,
mert az emberiség kevés hozzá. És ha valóban kevés, jó lenne, ha még
viszonylag korán el tudnám ezt dönteni, mert akkor inkább állok a
"kizsigerelő" oldalon, mint a "kizsigerelt"-en.
Szeretném, ha az emberek felül tudnának emelkedni a személyes túlélés
kérdésén, és legalább egy kicsit nagyobban gondolkoznának. Ha felfognák,
hogy a jólétért tenni kell, és együtt kell tenni. Együtt úgy, hogy nem
teszünk keresztbe senkinek - még akkor sem, ha nekünk az jó lenne.
